Újra akarom kezdeni az egészet. Csak még egyszer, utoljára, át akarom élni, hogy milyen veled lenni. Akarom az első félős pillantást, az első mosolyodat, az első szavaidat, az első bugyuta randinkat, az első bátortalan kézfogást, az első esetlen csókunkat, a számtalant, ami azt követte... Csak még egyszer, utoljára, érezni akarlak, mielőtt végleg hagylak elmenni és megpróbállak feledni. Újra akarom játszani a beszélgetéseinket, nevetni akarok a közös vicceinken, forogni akarok veled körbe-körbe, amíg el nem szédülünk, hogy aztán egymás karjaiba omolhassunk. Táncolni akarok, viccelődni, kacagni, bolondosat játszani, elképzelni, hogy gondtalanak vagyunk, hogy nincs tovább, csak a ma létezik, a pillanat. El akarom hitetni magammal - és talán veled is -, hogy az egész megérte, egymásért megérte. Van jövőnk, amit megálmodtunk, vannak terveink, amiket még nem váltottunk valóra! Meg akarlak győzni, hogy minden vita hülyeség volt, minden szakítás felesleges, minden egymáshoz vágott szó csak indulatból jött. Azt akarom, hogy érezd, amit én érzek. Azt akarom, hogy csak még egy percig ugyanúgy szeress, mint a kezdetek kezdetén. Csak még egyszer legyen olyan, hogy Te és én...!

~ saját.